A nap még mindig kel: Neo-Biafran szecesszió, cionizmus és Nigéria kérdése

1960 októberében Nigéria függetlenné vált, csatlakozva a kolonális posztkoloniális afrikai államok növekvő csoportjához. A brit gyarmatosítók által faragott határokon egy új ország kezdett kialakulni. Az első alkotmány Nigériát északi, nyugati és keleti régiókra osztotta fel, és a három legnagyobb etnikai csoport: a többségű muszlim Hausa-Fulani, a vegyes muszlim-keresztény joruba és a többségű keresztény igbo durva választóvonalán esett.

A valóság azonban sokkal bonyolultabb volt, mint a tripart ország hagyományos elbeszélései. Minden csoport sok tagja a társult régióból élt, különösen nagyobb városokban, például a nyugati régióban található egykori fővárosban, Lagosban. Ezenkívül csaknem 400 kisebbségi etnikai csoport alkotja a nigériai lakosság jelentős részét. Az érdekek sem korlátozódnak a határokra, sok más régióból származó történelmileg a keleti olajvagyontól függ. Alig egy évtizeddel a függetlenség után az amúgy is bizonytalan nigériai szövetségi egység kezdett széthullani. 1967-ben az Igbo-szecessziósok kihirdették Biafra államot, és véres polgárháborút indítottak, amely Biafra felkerül a világtérképre. A Free Biafra rádió ösztönözte a háború hazai és külföldi támogatását, és a nemzet egyesítésének tulajdonítják. Három év éhínség és mészárlás után a nigériai szövetségi kormány visszaszerezte Biafrát. Lehet, hogy a háború véget ért, de az ezért felelős etnikai-regionális feszültségek nem szűntek meg, hegeket hagyva hazafias biafránok millióin, akik közül sok ma is él. A szecessziós identitás új hullámában sok biafrán menekült azonosulni mind a zsidósággal, mind pedig gyakrabban a cionizmussal, miközben a keresztény és a muzulmánok közötti vallási feszültségek továbbra is fennállnak.

A háború óta eltelt öt évtized alatt Nigériában mind a hatalmas növekedés, mind az erőszakos zűrzavar tapasztalható, sohasem gyógyult meg teljesen a gyarmatosítás és a polgárháború erőszakos erőszakaiból. Nigéria sok ellentmondású ország Afrika leggazdagabb országa, miközben a világ legnagyobb népességét továbbra is rendkívüli szegénységben tartja. Megdöbbentő olajvagyonnal és krónikus áramhiánnyal rendelkezik, és világszerte irodalmi világítótestek vannak egy félig írástudatlan lakosság körében. Noha a polgárháborúnak még mindig teljes erejével kell kitörnie, államcsínyek, haditörvény, etnikai erőszak és terrorizmus mutatták be az ország közelmúltjának történelmét.

A Biafra-n túli összecsapásokban a növekvő felekezeti erőszak, a szeparatizmus és a lázadások különösen az elmúlt két évtizedet jellemezték. A nyugati médián belül azonban a Boko Haram, az ISIS észak-nigériai leányvállalatának térnyerése beárnyékolta ezeket a konfliktusokat. Ez a fókusz Nigéria hosszú és bonyolult egység- és széthúzódási történetét - amely messze Biafra előtt kezdődött - az afrikai szegénység és az iszlám szélsőségesség trópusaiig redukálja. Míg a világ másfelé néz, Nigériában az újbiafraniai szecesszió előtérbe került, amely egyre nagyobb veszélyt jelent a szövetségi kormányra nézve. Ez éles ellentétet mutat a globális őrjöngéssel, amely körülvette Biafrans helyzetét a nigériai polgárháború és az éhínség idején.

Az elmúlt években a nigériai kormány visszaszorította a növekvő biafrani szecessziós csoportokat. A frakcionizált mozgalom az elmúlt két évtizedben jelentősen megnőtt, több vezető front megjelenésével. A legkiemelkedőbbek a Biafra Szuverén Állam Ténylegesítéséért Mozgalom (MOSSAB, 1999-ben alakult), a Biafran Cionista Front (BZF, 2010-ben szétszakadt a MOSSAB-tól) és Biafra őslakosai (2012-ben alapított IPOB) . Összességében a szecessziós mozgalom szórványosan zajlott a 2000-es évek elején, de 2015–2016-ra gőzerőt kapott. Részben Nnamdi Kanu, az IPOB vezetőjének letartóztatásával emberek tízezrei vonultak az utcára. Szuverenitásuk fenyegetésének és agresszív megerõsítésének erõs elismeréseként a nigériai katonaság mészárlásokba kezdett, és csak ebben a két évben 150 békés tüntetőt öltek meg.

Az 1960-as évek örökségét követve a Free Biafra Rádió ismét felpörgeti a kortárs szecessziós mozgalmat. 2009-ben Kanu (bár egy másik Biafran-vezető, korábbi munkatársa vállalja a felelősséget) röviden feltámasztotta, és 2012-ben újraindította. A digitális média kiaknázásával a Radio Free Biafra híreket sugároz és világszerte kiáltásokat tesz. Kanu kettős brit-nigériai állampolgár, Kanu többnyire Londonból működött, míg a nigériai kormány üldözi. Március végén a nigériai bíróságok elrendelték az őrizetbe vételét, míg a hazaárulás miatt indított per távollétében folyt. Az európai törvények és az Interpol fedezetével nem hajlandó együttműködni. Az igbo szecessziós támogatás gyors fejlődésével azonban Kanu korántsem magányos farkas. A száműzetésben vezető vezető egy olyan mozgalomnak, amely egyre inkább ellentmond a nigériai államnak. Az elmúlt hónapokban a nigériai állam állítólag elrabolta az IPOB és a MASSOB tagjait. A februári szövetségi választások bojkottálására vonatkozó első felhívás után az IPOB felszólította híveit, hogy szavazzanak az ellenzékre.

A mozgalom több ága meglepő szellemi-politikai szöget öltött fel, mind a zsidósághoz, mind a cionizmushoz kötődve. Kanu, a mozgalom arca zsidó és cionista. Miután elmenekült a hatóságok elől, és eltűnt a nyilvánosság elől, 2018 őszén újra felbukkant Izraelben, az Országot dicsérő Radio Free Biafra adással. A Nyugati Falnál imádkozva jelent meg egy videóban, amelyet a közösségi médiában közvetítettek. Igbo zsidóként úgy véli, hogy az igbók Izrael elveszett törzsének leszármazottai. Ez az elmélet az Igbos és a zsidók közös táplálkozási, körülmetélési, gyász- és esküvői hagyományain nyugszik, és történelmileg hihetőnek tartják. Kanu nem az egyetlen biafráni vezető, aki ezt az elméletet tulajdonítja - az igbo-zsidó és a cionista ihletésű szeparatizmus növekvő mozgalmának része. Sok biafráni szecessziós vezető csodálja Izraelt, mint a nemzetépítés sikeres példáját, és az államot természetes szövetségesnek tekinti. A Biafran Cionista Front, amely 2018 júliusában Bugufrant függetlenné nyilvánította Enugu államban (az öt állam közül, amelyet Biafrának tekintenek), kifejezetten a cionizmushoz köti harcát, és megalapozottság nélkül igényli Izrael és az Egyesült Államok támogatását.

Az elmúlt évtizedekben az igbo zsidók, akik már régóta izraelitáknak tekintették magukat, a rabbinikus zsidó gyakorlat kezdetével vallási újjáéledtek. Sokan támogatják a Biafrát, és tagjai az IPOB-nak, amely a Sabbat szolgáltatásokat tartja. 2018 decemberében 51 állítólagos IPOB-tagot tartóztattak le egy békés menet után, amely során vallási öltözéket viseltek és héber jeleket viseltek. A zsidó identitás meghirdetésével az igbók nemcsak hitüket, hanem egyedi, gyarmatellenes, nem nigériai identitásukat is érvényre juttatják - elutasítják a gyarmatosítók kereszténységét, amely kezdetként meghúzta Nigéria határait.

Az igbó zsidóság azonban kirajzolódik egy mélyen vallásos társadalomból. A legtöbb igbó hívő keresztény, és Nigéria egészében a világ egyik legaktívabban vallásos, egyházat járó országa. Mivel a kereszténység és az iszlám 2010-től a lakosság körülbelül 49% -át vallja, Nigéria egyenletesen oszlik meg a két hit között, nagyon kevés vallási kisebbséggel. És bár a zsidó vallás népszerű a Biafran vezetése körében, az alig befolyásolja az igbók népességének egészét, a becslések szerint 30 millió zsidóból 30 ezer zsidó él.

Bár a zsidóság tényleges azonosítása és gyakorlása viszonylag ritka, az izraeliták azonosítása és a holokauszttal való párhuzamok sokkal szélesebb körben elterjedtek. Sok nem zsidó igbos összehasonlítja a polgárháború éhínségét, mészárlásait és a holokausztot. A cionizmus túlmutat a háborúig nyúló hitvonalakon is. A háború alatt Izrael élelmiszerekben és készletekben repült, és bizonyos értelemben fegyverekkel. Sok igbos a biafrani szecessziót és a cionizmust a nacionalista önrendelkezés két párhuzamos, jogos kifejezésének tekinti. Ez a népszerű összehasonlítás azonban összeköthető az iszlamofóbiával, mind Biafra, mind Izrael földért harcol a muszlim többségű lakosság ellen. Sok biafrán úgy gondolja, hogy a muszlim Buhari nigériai elnök felhatalmazza az iszlamistákat Igboland behatolására. A valóságban Buhari elnöki megbízatásának nagy részét a Boko Haram ellen harcolta, és elhatárolódott a saría törvény Nigériában való teljes végrehajtására irányuló 2001-es felhívásától.

A másik oldalon az északi ifjúsági csoportok mozgalma felhívást tett közzé, amelyben 2017-ben három hónapon belül távoztak az északon élő Igbosoktól. Ez sötéten visszhangozta a háború előtt álló keleti régión kívüli Igbos tömegmészárlást. A fiatal északi radikálisokat azonban a helyi hatóságok gyorsan elítélték és letartóztatták, de a felhívás csak tovább fokozta az etnikai-vallási feszültségeket és felszólított a független Biafra létrehozására.

A szétválasztás fél évszázadon át a megújuló háború után újjáéledt, Nigéria Biafra problémája nyilvánvalóan nem múlik el hamarosan. Mivel az elszakadás látszólag mindig a láthatáron van, Nigériának ezt meg kell oldania. Egyesek a háború utáni 3R-ek - rehabilitáció, újjáépítés és reintegráció - politikájának újbóli elfogadására szólítanak fel, mások azonban Nigéria mély belső töréseit egy sikertelen nemzetépítési kísérletnek tekintik. Végül is Nigéria gyarmatosítókat faragott, és mai határai emlékeztetnek gyarmati örökségére.

A Biafra a gyakorlati dekolonizáció eszköze, vagy veszélyes veszélyt jelent az Igbos és a nem Igbos békéjére és biztonságára egyaránt egy növekvő országban? A válasz a két véglet között lehet, felismerve, hogy az eszkaláció mindenkinek árt. A Nigéria és az Igbo csoportok által megkötött szövetségi és regionális szuverenitás újratárgyalása gyakorlati megoldás lehet a jogos aggályok kezelésére, miközben fenntartják a nigériai állam viszonylagos stabilitását. A megnövekedett autonómia vagy Nigériával való független társulás jól működhet mind a szecessziós, mind a nem szecessziós Igbos számára. A háromrégiós modell azonban korábban már kudarcot vallott, és reális megoldáshoz figyelembe kellene venni az e határokon túli bonyolultságokat. A helyzet kezelése érdekében Nigériának alaposan meg kell vizsgálnia az Igbo szecesszió és az etnikai diszkrimináció gyökereit Biafrában és azon kívül.