A testmozgás javítja az albumin frakcionált szintetikus sebességét krónikus hemodialízisben szenvedő betegeknél

Absztrakt

Célkitűzés:

Annak megállapítása, hogy a testmozgás növeli-e az albumin frakcionált szintetikus sebességének (FSR) javulását, amelyet csak táplálkozással figyeltek meg.

albumin

Tervezés:

Véletlenszerű keresztezett vizsgálat. Minden beteg véletlenszerűen vett részt két fehérje-metabolizmus kinetikai vizsgálatban, a hemodialízis előtt, alatt és 2 órával a (13 C) leucin primer-állandó infúziójával. A (13 C) leucin és (13 C) ketoisocaproate plazma dúsítását megvizsgáltuk az albumin FSR meghatározásához.

Beállítás:

Általános klinikai kutatóközpont a Vanderbilt Egyetem Orvosi Központjában.

Tárgyak:

Öt krónikus hemodialízis (CHD) beteg.

Beavatkozások:

Intra-dialitikus parenterális táplálás (IDPN) testmozgással vagy anélkül.

Eredmények:

A hemodialízis során végzett testmozgás jelentősen javítja az albumin FSR-t, meghaladva azt, amit csak az IDPN-nél észleltek (napi 26,2 ± 3,1%, szemben a napi 17,7 ± 1,9%), P

Bevezetés

A krónikus hemodialízissel (CHD) szenvedő betegek izomsorvadástól és a zsigeri fehérje készletének csökkenésétől szenvednek, ami jelentősen befolyásolja halálukat és kórházi kezelésüket (USRDS, 1999). Megmutattuk, hogy az intra-dialitikus parenterális táplálás (IDPN) megfordítja a hemodialízis (HD) által kiváltott katabolizmust (Ikizler és mtsai., 2002; Pupim és mtsai., 2002), beleértve az albumin frakcionált szintetikus sebességét (Pupim és mtsai.). ., 2004a), a máj albuminszintézisének akut változásainak közvetlen becslése (De Feo és mtsai., 1991; Barazzoni és mtsai., 1999; Ahlman és mtsai., 2001). Mivel az IDPN jótékony hatása a szomatikus fehérjeraktárakra tovább fokozódik a testmozgás hozzáadásával (Pupim et al., 2004b), feltételeztük, hogy az egyetlen HD kezelés alatt az IDPN-vel kombinált testmozgás az albumin FSR mélyebb növekedéséhez vezet. önmagában az IDPN esetében megfigyeltekhez képest.

Tantárgyak és módszerek

Az elemzéseket egy olyan tanulmány részeként hajtották végre, amelyből az egész test és az izom fehérje homeosztázisának adatait már közölték (Pupim et al., 2004b). A korábban felvett hat alanyból (Pupim et al., 2004b) öt (46 ± 19 éves, négy férfi, négy fekete) elemzésre rendelkezésre álló információ állt rendelkezésre az FSR-ről, és ebbe a tanulmányba bekerültek. Az inklúzió kritériumai azok voltak, akik 6 hétnél hosszabb ideig, háromszor heti CHD programon vettek részt, biokompatibilis hemodialízis membrán (Fresenius F80) és megfelelő dózisú dialízis alkalmazásával (single pool Kt/V> 1,4). Aktív fertőző vagy gyulladásos betegségben, bármilyen okból kifolyólag májelégtelenségben szenvedő betegek, akiket a vizsgálat előtt 3 hónapon belül kórházba szállítottak, és az érrendszeri (AV) söntben az érrendszeri hozzáférés és/vagy az érrendszeri hozzáférésű véráramlás kevesebb mint 750 ml/perc volt, és azokat, akik szteroidokat és/vagy immunszuppresszív szereket kaptak, kizárták. Részletes tervezés és módszerek, ideértve az IDPN beadását és a vérmintavételt, máshol találhatók (Pupim et al., 2004b).

Minden vizsgálatot megelőző egy héten belül a betegeket az Általános Klinikai Kutatóközpontba vitték, hogy megbecsüljék a maximális pulzusszám eléréséhez szükséges munkaterhelést, és teszteljék az alany képességét, hogy 15 percig fenntartsa a testmozgást ennek a szintnek a 40% -án (Wasserman, 1999). . A pulzusszámot és a vérnyomást nyomon követtük, miközben a betegek egy fekvő álló cikluson (Ergonomics 800, Ergolin, Bandhagen, Svédország) jártak, miközben a maximális pulzus eléréséig növekményes (+10 W/perc) változások voltak a munkaterhelésben. Ezt követően a pulzusszámot, a vérnyomást, az oxigénfogyasztást (VO2), a szén-dioxid-termelést (VCO2), az energiafelhasználást és a légzési hányadost (RQ) figyelték, miközben az alanyok a maximális pulzusszám 40% -án 15 percig jártak. Azokat a betegeket, akik nem voltak képesek elviselni ezt a terhelést, kizárták a vizsgálatból (Wasserman, 1999).

Minden véletlenszerűen hozzárendelt metabolikus vizsgálat (IDPN vagy IDPN + gyakorlat) egy pre-HD fázisból (egy 2 órás egyensúlyi fázisból, majd egy 0,5 órás alapmintavételi fázisból), egy 4 órás dialízis fázisból és egy 2 órás HD fázis. Minden pre-HD fázis kezdetén az alanyok bolus injekciót kaptak NaH 13 CO3 (0,12 mg/kg) és L - (1-13 C) leucin (7,2) μmol/kg) a CO2 és a leucin készlet feltöltésére. Leucin folyamatos infúziója (0,12 μEzután megkezdtük az izotóp (mol/kg/perc) izotópot és a vizsgálat további részében folytattuk. Az Albumin FSR meghatározást a (13 C) leucin és (13 C) ketoisocaproate (KIC) plazma dúsításainak elemzésével végeztük, amint azt korábban kifejtettük (Ikizler et al., 2002; Pupim et al., 2002), és az alábbiakkal számoltuk képlet,% -ban kifejezve:

A KIC me-t úgy számítottuk ki, hogy meghatároztuk az egyes időszakok átlagos pontjainak a TIK-dúsulást. Az albuminnal való dúsulás változását úgy számítottuk ki, hogy levontuk az albuminhoz kötött leucin izotópos dúsítását az egyes periódusok kezdetén (P se) az albuminnal kötött leucin dúsulásából az egyes periódusok végén (P fe). A termékdúsítás ezen változását elosztották az idővel (t) a nap mértékegységeinek felhasználásával.

Statisztikai analízis

A változókat átlagoltuk minden egyes fázisra (pre-HD, HD és HD után). Az egyes protokollok folyamatos változóinak összehasonlítását a Wilcoxon jel-rang teszt segítségével végeztük. Az időbeli változásokat ismételt varianciaanalízissel értékeltük.

Eredmények

A biokémiai táplálkozási markerek nem különböztek a vizsgálati protokollok között (az adatokat nem mutatjuk be). A vizsgált személyek testösszetételének jellemzői magukban foglalták a testtömeg 81 ± 16 kg-ot, a testtömeg-index 27,2 ± 4,3 kg/cm 2 és a zsírtömeg (kettős röntgenabszorpciós módszerrel) 27,7 ± 11,8%.

Az 1. táblázat az albumin FSR komponenseit, valamint az egész test fehérjeszintézisét (WBPS) és a plazma inzulint mutatja be minden vizsgálati periódusra, valamint leíró célú protokollokat. A kiinduláskor nem volt szignifikáns különbség az albumin FSR, WBPS és inzulin koncentrációiban a két vizsgálati protokoll között. A WBPS és az inzulin koncentrációja a HD fázis során növekedett, és a pre-HD szint felé irányult a poszt-HD fázisban, hasonló mértékben mindkét protokollban, statisztikailag nem szignifikáns különbség nincs a vizsgálati protokollok között az egyes külön fázisokban (1. táblázat). A HD során az albumin FSR mindkét protokollban megnőtt, bár a testmozgás során alkalmazott protokollban lényegesen nagyobb mértékben, csak az IDPN-hez képest. A dialízis utáni fázisban az albumin FSR nem változott az IDPN protokollban a dialízis fázishoz képest, magas maradt az alapszinthez képest. A testmozgással és az IDPN-rel végzett protokollban az albumin FSR jelentéktelen csökkenést mutatott a HD alatt, de szignifikánsan magas maradt a kiindulási értékhez képest. A post-HD fázisban nem volt szignifikáns különbség az albumin FSR-ben a két protokoll között (1. ábra).